Hajnalodik. A Birodalmi Börtön apró lőrés szerű ablakain át tétovázva kúsztak be a nap első sugarai, egész lassan, fénnyel töltve meg a komor,sötét tömlöcöket, ezzel reményt adva a bennük lakóknak. Felmelegítve elgémberedett tagjaikat, kihűlt szíveiket. A fény kegyetlen játékot űzött e rabokkal. Minden reggel egy újabb napnyi életet adott nekik, csupán azért, hogy azt este elvegye. A foglyok legtöbbje emiatt, és börtönéveik hosszúsága miatt (a birodalom szereti örökre félreállítani az ellenségeit) lassan megőrült. Voltak akik dühöngő elmebetegekké változtak, mások pedig teljesen magukba zárkóztak, vagy épp kivájták a szemeiket egy kanállal. Az őrültek viszont nem éppen kontrolláltságukról híresek, ezért ha az őrök egy rabon észrevették a kezdődő elmebaj jeleit, már vitték is a vesztőhelyre. Hiszen nem engedhették meg, hogy esetlegesen valamelyikük lázadást szítson, vagy épp berzreker módjára mészárlásba kezdjen. A legegyszerűbb pedig az volt, hogy minden gyanús személyt likvidálnak. Bár egyszer-egyszer volt aki szóvá tette, hogy a túlzott tisztogatás odáig fog vezetni, hogy a börtön kiürül, az őrök pedig munka nélkül maradnak. Viszont ahogy meglátták, hogy egy nap akár tíz új elítélt is érkezik, gyorsan elszállt minden kételyük. Így történt ez ma reggel is. Egy fiatal fiú, Ryutaro lépkedett két strázsával az oldalán a börtön kapui felé. A kezeit, pontosabban az azokra nehezedő hideg, vas béklyókat bámulta. Azon gondolkodott, hogy vajon ki tudná e szabadítani őket ? Megpróbálta ujjait becsúsztatni a bilincsek alá, de csak annyit ért el vele, hogy az éles fém, a már így is felsértett bőrébe még inkább belevágott, ezzel még nagyobb fájdalmat okozva. Szóval jobbnak látta elvetni az ötletet, és lassan beletörődött sorsába. Még utoljára minden számára kedves dologra egy hosszú pillantást vetett. A tiszta kék égre, az apró virágokra, a fákról hulló falevelekre. Azonban mielőtt feltűnhetett neki, már meg is érkeztek az áristom hatalmas, faragott fa kapujához. Ahogy belépett, mintha egy másik világba került volna. Az élénk vibráló színeket, felváltották a hideg, fekete és szürke árnyalataiban játszó kőfalak. A madárcsicsergés helyett a rabok morgolódásait és sóhajait lehetett csupán hallani. Az illatok is megváltoztak, az áporodott nyomasztó levegő keveredett a vesztőhelyről beszivárgó hullaszag bűzével. No meg mivel a fegyencek minden idejüket a cellájukban töltötték, még a dolguk elvégzéséhez sem engedték ki őket, fürdésről pedig nem is álmodhattak, ezért a frissen bekerülők számára az ő szaguk is meglehetősen kibírhatatlan volt. Ryu legszívesebben befogott orral haladt volna a cellák közt, de megkötözött kezei ebben is megakadályozták. Lassan megérkeztek a számára kijelölt cellához is. A "berendezése" mint ahogy sejteni lehetett, rettentően puritán volt. A két ágyat helyettesítő szalmazsákon kívül még helyet foglalt benne egy asztalka, két székkel, és semmi több.